Ezt a könyvet Anita Gayn írta, aki történetesen magyar, habár ezt nem sokan tudják angol álneve és a történetében használt szintén angol nevek miatt.
Hol találtam rá a könyvre? A merengő fanfictionön böngészgettem, és akkor bukkantam rá, legnagyobb örömömre.
Szerintem kijelenthetem, hogy ez a leges legjobb történet a merengőn, és nagyon sajnálom, hogy magán kiadásban került csak a piacra, mert nagyon nehéz beszerezni, ráadásul a könyvtárban sem található meg, de online bármikor, bárki elolvashatja, ha rákeres. Érdemes elolvasni.
A történet a tizenöt éves Emilyről szól, akinek már a gyermekkora sem volt felhőtlen. Mindig kint sírt egy fa mögött, bujkálva a szülei kiabálása elől. Két vigasztaló társa volt: Az egyik egy játékmaci "Cica", a másik pedig egy kisfiú Mattie. Sajnos barátságuk nem tartott sokáig, ugyanis Emily anyja lelépett az apjától, és magával vitte a kislányt is. Évekkel később, amikor Emily tinédzser, anyja egyedül hagyja, elköltözik egy férfival nagyon messzire, és arra kéri Emily apját, hogy vigye őt magával addig, amíg haza nem jön a "nászútról". Emily csak is azért megy oda, hogy újra találkozhasson Mattel. De vajon ő is emlékszik a lányra, és ugyan úgy örül ennek a találkozásnak, mint Emily? Olvasd el (kérlek, mindenképpen muszáj ezt elolvasni), és megtudod.
A szereplők egymással való civakodása, az új barátságok kialakulása, a főszereplő szarkasztikus viselkedése kellőképpen ki van dolgozva. Mindenki egyéniség, senki sem egyforma. Nagyon nehéz ennyi szereplőt úgy megalkotni, hogy az író mindenkit hagyjon szóhoz jutni, hogy mindenki megkapja az elegendő időt ahhoz, hogy kiteljesüljön, hát Anitának ez tökéletesen sikerült. Gratulálok neki.
A címhez méltó az egész történet, a borító pedig, habár nem olyan figyelemfelkeltő, mégis tükrözi a történet szomorkás hangulatát. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem csalt mosolyt az arcomra, valamelyik résznél még nevettem is. Ez egy tipikus olyan könyv, ami mély érzelmeket vált ki az emberből. Van, hogy Emilyvel együtt sírunk, vagy talán még jobban, mint ő és van, hogy nevetünk, az emberek körülöttünk, meg hülyének néznek minket. A lány története, aki azt hiszi magáról, hogy senkit nem érdekel és a szereplőké, akik ennek az ellenkezőjét akarják bebizonyítani, egyszerűen érdekes, és magával ragadó.
Kedvenc jelenetem:
- Ne bántsd Cicát! – kértem. – Ő nem rossz!
- Hányszor mondjam neked, Árulkodós? Ez egy medve.
- Tudom, hogy medve, de Cica is. Te is fiú vagy, meg Matt is – magyaráztam, hogy értse már meg
végre.
- Ez a neve? – nevetett ki Matt. – Te tényleg kis hülye vagy még. A Cica nem való egy medvének.
Legyen inkább Teddy.
- Cica! – téptem ki akaratosan a kezéből.
Kedvenc szereplőm: Dorothy.
Összességében: Ez a könyv mindenképpen 10 pontos. Mindenkinek nagyon ajánlom legalább egyszer elolvasni. Ha minden kötelező olvasmány ilyen lenne, akkor el is olvasnám őket.
Következő könyvkritika: Ardati Lili: A suli rémei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése